Játékosoknak

Betegségről akkor beszélünk, ha a személy élete, mindennapjai jelentős mértékben károsodnak az adott problémás viselkedés miatt. A tudatos és felelős szerencsejáték a játékélmény révén még hozzá is járulhat az egészséges kikapcsolódáshoz, valódi szórakoztató élményt teremtve. Segíthet levezetni a stresszt, megélni a versengés izgalmát és örömét, ezért lehet egy kedvelt, alkalmi szórakozási forma. Amikor azonban sérül, meggyengül a játék feletti kontroll, más hétköznapi, életviteli tevékenységek háttérbe szorulnak a játék miatt, sérülnek a személyes kapcsolatok, akkor problémás szerencsejáték használatról vagy szerencsejáték használati zavarról, tulajdonképp függőségről beszélünk. A játék feletti kontrollvesztés következménye ilyenkor, hogy a játékosnak anyagi nehézségei támadnak, elhanyagolhatja a munkáját vagy a tanulmányait, családját, párkapcsolatát. Általános velejárója, hogy ilyenkor a problémás játékosnak a napi- és egyéb tevékenységekben kevesebb öröme telik, ezek háttérbe szorulnak. Ebben az esetben egyértelműen betegségről beszélünk.

A szerencsejáték-függőség kialakulásához biológiai, pszichológiai és társas-társadalmi-kulturális okok egyaránt hozzájárulnak. A kutatások egyértelműen igazolták, hogy bizonyos genetikai tényezők fokozott kockázatot jelentenek az addikciós zavarok (azaz függőségi zavarok), s köztük a szerencsejáték-függőség kialakulásában. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezen tényezők egyike sem meghatározó, azaz nincs olyan genetikai faktor, amely biztosan szerencsejáték problémához vagy bármilyen más addikcióhoz vezetne, csupán a sérülékenység, a kockázat nagyobb azoknál, akik ilyen génvariációkat hordoznak. (Meg kell jegyezni, hogy az állítás fordítva is igaz, azaz olyan genetikai tényező sincs, amelyik biztosan kizárná a szerencsejáték-probléma vagy bármilyen más addikciós zavar kialakulását.)

Azért sem lehet a géneknek döntő szerepük, hiszen ezek hatását a fejlődés, a nevelés, a környezeti hatások a legkisebb kortól módosítják, alakítják. Ily módon a kialakuló személyiségnek meghatározó szerepe van a viselkedés alakításában. Az is jól látható, hogy bizonyos személyiségjegyek valószínűbbé teszik a kockázatosabb viselkedések keresését, s ezek között az akár függőséget is okozó magatartások preferálását. Így például az impulzívabb személyek esetében magasabb a szerencsejáték-probléma megjelenésének a kockázata, tekintve, hogy ők azok, akik hajlamosabbak előbb cselekedni, mint gondolkodni, nem mérlegelik a cselekedeteik a következményeit, különösen nem a hosszú távú következményeket. Az izgalmas élmények keresői szintén nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint azok, akik jobban tűrik az unalmasabb helyzeteket. A személyiségjellemzőkön túl a társas környezet is meghatározó lehet, akár a szülői minta, akár a baráti kör alakulása szerepet játszhat a szerencsejátékok kipróbálásában, s a rendszeressé váló használatban is. Előfordulhat az is, hogy valamilyen egyéb probléma, hangulati zavar, szorongás vagy egy párkapcsolati probléma jelent egyfajta kiindulási alapot, s ezen problémák „kezelése” vagy „kompenzálása” hátterében jelenik meg a szerencsejáték használat zavara.

Egyértelműen betegség. Először 1980-ban került be a szerencsejáték-függőség, mint önálló betegség az Amerikai Pszichiátriai Társaság azon kézikönyvébe, amely az egyes mentális és viselkedési zavarokat írta le (ez „A mentális zavarok statisztikai és diagnosztikus kézikönyve”, rövid nevén DSM-III). Azóta, bár az elnevezés és kisebb mértékben a diagnosztikus kritériumok is változtak, a szerencsejáték-függőség hivatalos, diagnosztizálható betegségnek számít. A DSM-III-ban kóros (patológiás) játékszenvedély néven szerepelt a szerencsejáték-függőség, s a diagnózis elsősorban a kontrollvesztés megállapításán alapult. Ekkor még nem a függőségek között osztályozták a jelenséget (oda csak a pszichoaktív szerekkel kapcsolatos függőségek kerülhettek be), hanem úgynevezett impulzuskontroll-zavarként, utalva arra, hogy a fő tünet, hogy a személy nem tud ellenállni annak a késztetésnek, hogy játsszon. Ma már, 2013 óta a függőségek között osztályozzák a jelenséget, a hivatalos neve pedig szerencsejáték használati zavar (vagy szerencsejáték zavar) (az angol név a Gambling Disorder).

A szerencsejáték használati zavar elnevezés arra utal, hogy akkor beszélhetünk betegségről, ha a játéktevékenység olyan mértékűvé és jellegűvé válik, hogy az problémát okoz a személy viselkedésében. A zavar kifejezés a függőséggel szemben egyrészt arra utal, hogy a szerencsejáték nem szükségszerűen problémás viselkedés, hanem lehet rendezett, problémamentes viselkedés is, de szenvedhet zavart is. Másrészt pedig arra is utal, hogy nem egy minden vagy semmi típusú döntésről van szó, nincs éles határ a betegség és a nem betegség között. Ellenkezőleg, adott egy viselkedés, amelyet lehet teljesen problémamentesen is végezni, de előfordulhatnak – különböző mértékű – problémák. A problémák mértékéhez a tünetek súlyosságát, számát figyelembe véve a diagnózis során meg is különböztetnek enyhe, közepes súlyosságú és súlyos zavart.

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott DSM-5 (a kézikönyv hivatalos neve: A mentális zavarok statisztikai és diagnosztikus kézikönyve) legújabb kiadása 2013 májusában jelent meg. A könyv a szerencsejáték használati zavart az egyéb (azaz nem a kémiai szerekhez kapcsolódó) addikciós zavarok között tárgyalja és kilenc lehetséges tünetet sorol fel, amelyek közül 4-5 tünet teljesülése a megelőző egy év során enyhe mértékű, 6-7 tünet teljesülése közepes mértékű, míg 8 vagy 9 tünet teljesülése súlyos mértékű szerencsejáték használati zavart feltételez. Nem kell tehát valamennyi tünetnek teljesülni, már 4 tünet is enyhe mértékű zavart feltételez, sőt 1-2 tünet megjelenése is azt jelzi, hogy a személy érzékeny a probléma irányába és az átlagosnál nagyobb kockázatnak van kitéve.

A tünetek az alábbiak:

• A kívánt izgalom eléréséhez egyre nagyobb pénzbeli tétekkel szükséges játszani.
• A személy nyugtalan vagy ingerlékeny, ha megpróbálja csökkenteni vagy abbahagyni a szerencsejátékot.
• A személy ismételten sikertelen próbálkozásokat tesz a szerencsejáték kontrollálására, visszaszorítására vagy abbahagyására.
• Gyakran minden gondolatát a szerencsejáték tölti ki (pl. a korábbi szerencsejátékkal kapcsolatos élmények ismételt átélésével, a következő kockáztatás tervezésével kapcsolatos tartósan fennálló gondolatok vagy a szerencsejátékhoz szükséges pénz megszerzésén való gondolkodás).
• Gyakran játszik szerencsejátékot, ha rosszul érzi magát (pl. tehetetlennek érzi magát, bűntudata van, szorong vagy depressziós).
• Ha a szerencsejátékon pénzt veszít, gyakran másnap visszatér, hogy egyenlítsen („üldözi” a veszteségeit).
• A szerencsejáték mértékének elkendőzése érdekében hazudik.
• A szerencsejáték következtében fontos kapcsolatot, munkát vagy tanulási vagy karrierlehetőséget kockáztatott vagy veszített el.
• Másokra támaszkodik, hogy pénzt szerezzen a szerencsejáték következtében előállt kilátástalan pénzügyi helyzete megoldására

A válasz egyrészt egyszerű: igen. A gyógyulás a legtöbb esetben hosszú, visszaesésekkel megszakított, rengeteg türelmet és kitartást igénylő folyamat, amelyben a javulás és a remény pillanatai mellett gyakoriak a megcsúszások, visszaesések, amelyeket csalódottság, kétségbeesés, kiábrándultság kísérhet. Sajnos, az a ritkább, hogy a kezelés megkezdése után valaki gyorsan és egyenes úton felépül, sokkal gyakoribb, hogy visszaesések, mélypontok, majd újabb és újabb kísérletek történnek, amelyek egyaránt próbára teszik a szenvedélybeteget magát, de családja, környezete türelmét, erőfeszítéseit és kitartását is. Ezek a kísérletek azonban mind előre lépést jelenthetnek, hosszabb vagy rövidebb absztinenciához, játékmentes időszakhoz vezethetnek és teljes felépüléshez is. Nincsen sajnos egyértelmű és biztos recept, de számos hatékony kezelési mód, terápiás lehetőség létezik, kezdve a gyógyszeres lehetőségektől, a pszichoterápiás kezeléseken át a sorstárs vagy önsegítő csoportokig. Maga a gyógyulás éppúgy egy folyamat eredménye, mint a betegség kialakulása, amely folyamat több szakaszból áll, állhat. Mindenekelőtt fel kell ismerni a probléma, a betegség tényét, ami többnyire korántsem egyszerű történés. A szenvedélybeteg általában évekig tagadja, maga előtt sem ismeri fel a problémája súlyát. Nem arról van szó, hogy hazudik, sokkal inkább arról, hogy olyan gondolkodásbeli „hibákkal”, „torzításokkal” él, amelyek „lehetővé teszik” a számára, hogy ne kelljen, bizonyos értelemben „ne tudjon” szembenézni a valóságos problémákkal. Ilyen módon nem látja például reálisan a veszteségeket és hajlamos olyan racionálisnak tűnő magyarázatokkal élni, amelyek „megnyugtatják” őt, hogy ha vannak is problémák, ezek kézben tarthatók, hamarosan elmúlnak, „csak átmeneti zavar van”. A probléma felismerése, majd elismerése tehát az első és egyben nagyon alapvető lépés a gyógyulás útján. Ez a belépő a segítségkéréshez, márpedig minden terápia kötelező kívánalma az önkéntesség, a belső motiváció valamilyen fokú jelenléte. Nem kell itt teljes elszántság és elhatározás, de valamennyi problémafelismerés és változtatni vágyás szükséges az induláshoz. Ez a motiváció aztán fokozható, növelhető, s elvezethet a döntésig, hogy a szenvedélybeteg szakítani akar a szenvedélybetegségével. Ez tehát egy következő lépcső már, amelyet egy hosszú ambivalens időszak előzhet meg, amelyben a függő személy már látja a problémát vagy legalábbis annak következményeit, de nem tud, nem akar még lemondani a szenvedélyének előnyeiről. A döntést követően megnyílhat az út a legkülönbözőbb terápiák előtt, de tudnunk kell, hogy a gyors és sima leszokás inkább a legritkább kivétel az addikciós zavarok esetében, mintsem a gyakori rutin. Inkább a megcsúszások, visszaesések jellemzőek, de tudnunk kell azt is, hogy ez a folyamat része.

A genetikai tényezők soha nem „minden vagy semmi” alapon működnek. Az, hogy a szerencsejáték-függőség kialakulásának van egy genetikai összetevője is, pusztán azt jelenti, hogy vannak olyan genetikai variációk, amelyek megléte esetén nagyobb a kockázata annak, hogy valaki függővé váljon. Sérülékenységről, kockázatról beszélhetünk tehát a genetikai tényezők tekintetében, de arról semmiképp, hogy valamilyen genetikai tényező meghatározóan vezetne a függőséghez. Ez még általánosabban is igaz, semmilyen egyéb függőséget vagy mentális zavart nem válthat ki önmagában valamilyen genetikai tényező; mindig csak megnövekedett kockázatot, egyfajta sérülékenységet jelenthetnek ezek az örökségek. Ezeket az összetett betegségeket ugyanis több tucat, sőt többnyire száznál is több genetikai tényező befolyásolja, amelyek ráadásul a környezeti hatásokkal kölcsönhatásban hatnak, s nem önmagukban. A szerencsejáték-függőség, ha nehezen is, de gyógyítható, s ezen természetesen nem változtat az, hogy a kialakulásához akár genetikai tényezők is hozzájárulhatnak. Sőt, ezeknek a tényezőknek a megismerése még segítségünkre is lehet a megfelelő gyógymódok kialakításában, a megfelelő gyógyszerek kialakításában, azonosításában.

A szerencsejáték-függőség hátterében bizonyos központi idegrendszeri működészavarok is kimutathatók, s ezzel összhangban vannak olyan gyógyszeres (farmakoterápiás) kezelések is, amelyek ezen agyi problémákat próbálják orvosolni, s ilyen módon sikeresek lehetnek a függőség kezelésében. Sok esetben azonban úgy tűnik, hogy nem is csupán a szerencsejáték-függőség az, ami gyógyszeres segítséget igényel, hanem olyan a szerencsejáték használati zavarral együtt járó problémák, mint a szorongásos vagy depressziós tünetek kezelése. Sokszor, ezeknek a társuló tüneteknek az enyhítése is segít közvetve abban, hogy javuljon a szerencsejáték probléma. A gyógyszeres segítség kérése, akár közvetlenül a függőségi problémára, akár a társuló zavarokra irányul, mindenképp indokolt a szerencsejáték-függőség kezelésekor. Erről azonban feltétlenül pszichiáter, addiktológus szakorvossal kell konzultálni. A gyógyszeres segítség mellett azonban szinte minden esetben szükség van pszichoterápiás segítségre és/vagy önsegítő csoportban való részvételre is a gyógyulás érdekében.

Az Anonim Szerencsejátékosok (Gamblers Anonymous, GA) a szerencsejáték-függők önsegítő csoportja. Ahogy ők maguk fogalmaznak „olyan férfiak és nők közössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és azon reményüket, hogy megoldhatják közös problémájukat és segíthetnek másoknak is felépülni a játékproblémából.” A kezdeményezés az Anonim Alkoholisták (Alcoholic Anonymous, AA), illetve a Névtelen Drogfüggők (Narcotic Anonymous, NA) csoportok mintájára alakult ki. A tagság egyetlen lényegi feltétele a játékkal való felhagyás. A GA csoportok önsegítő csoportok tehát a játékkal felhagyni kívánó játékosok segítik, támogatják egymást abban, hogy tartani tudják a játékkal kapcsolatos absztinenciájukat. A GA csoportok nagyon fontos szerepet tölthetnek be a szerencsejáték-függők felépülésében, kiegészíthetik a szakemberi segítséget, de sokszor attól függetlenül is hatásosak lehetnek. Ma Magyarország több nagyvárosában is működnek GA csoportok. Az Anonim Szerencsejátékosokról bővebb információ itt érhető el: http://www.gamblersanonymous.hu

A szerencsejátékkal kapcsolatos problémákkal addiktológiai, pszichiátriai vagy pszichológiai szakrendeléseken vagy osztályokon, esetleg drogambulanciákon, illetve 18 éves korig a serdülők ellátását biztosító hasonló intézményekben, esetleg a nevelési tanácsadókban lehet jelentkezni. Nagyon változó lehet azonban, hogy az egyes intézményekben mennyire specializálódtak erre a problémára, így fontos előzetesen érdeklődni, tájékozódni. Pszichológushoz, pszichiáterhez egyaránt lehet fordulni segítségért. A pszichológusok pszichoterápiás úton segítenek az egyes zavarok megoldásában, míg a pszichiáter gyógyszeres terápiát is alkalmazhat (de nem feltétlenül alkalmaz minden esetben) és azt kiegészítheti pszichoterápiás beavatkozással. Az alapvető különbség, hogy a pszichológus maga nem írhat fel gyógyszert, azonban, amennyiben szükségesnek látja gyógyszer adását, akkor javasolni fogja a pszichiátriai konzultációt vagy bevon pszichiáter kollégát a kezelésbe.

A kóros játékszenvedéllyel élő felnőttek részére pszichiátriai ellátást biztosító egyes szolgáltatók listája itt érhető el:

https://sztfh.hu/downloads/szerencsejatek/jatekosvedelem/pszichiatriai_ellatast_biztosito_szolgaltatok_lista.pdf

A terápia mindig egyedi, ezért arról lehet beszélni, hogy egy adott személy számára mi az, ami hozzá és a problémáihoz leginkább illeszkedő megoldás. Van, aki inkább a professzionális, pszichológusi, orvosi segítség iránt nyitottabb, míg mások inkább bevonhatók valamilyen önsegítő csoportba. Ha valakinek a családja is bevonható, akkor kifejezetten érdemes a családterápia irányába gondolkozni, de az is előfordul, hogy ez különböző adottságok vagy egyes családtagok elzárkózása miatt nem lehetséges. A probléma különböző fázisaiban könnyen lehet, hogy eltérő segítségre van szüksége a szenvedélybetegnek, mint ahogyan az is, hogy a különböző megközelítések kombinációja a hatásos. Mindenképp érdemes a szakemberekkel konzultálni, kikérni véleményüket, hiszen ők tapasztalataik alapján tudnak tanácsot adni abban, milyen irányba érdemes elindulni.