Játékosoknak

Figyelmeztető jelek

Gyakori, hogy a játékos csak sokára ismeri fel, hogy a játéka problémás, ártalmas a saját maga vagy környezete számára. Ha egy-egy figyelmeztető jel, „tünet” fel is bukkan, ezt hajlamos az ember átmenetinek értékelni, s úgy gondolni, hogy majd megoldja.

Annak érdekében, hogy mégis felmérhető legyen a probléma, érdemes az alábbi figyelmeztető jeleket végig nézni, s akár egyedül, vagy családtagunkkal, barátunkkal közösen végig gondolni, hogy mennyire igazak ránk nézve.

Amennyiben több jelet is igaznak találsz magadra nézve, érdemes külső segítséget, szakember támogatását igénybe venned. Ne feledd: nem vagy egyedül, képzett és tapasztalt szakemberek állnak rendelkezésedre, akik valódi megoldást tudnak nyújtani problémáidra.

Egyre nagyobb összeget kell kockáztatnod ahhoz, hogy ugyanazt az izgalmat élhesd át, mint korábban.

Nyugtalanná, feszültté válsz a játék hiányában, vagy ha valamiért nem tudsz annyit játszani, mint amennyit szeretnél.

Erőfeszítéseket teszel arra, hogy kevesebbet játssz és/vagy kevesebb pénzt kockáztass a játékkal, de ezek a kísérletek ismételten nem járnak sikerrel.

Gyakran minden gondolatodat a játék tölti ki, tervezgeted a következő játékot és az ahhoz szükséges pénz előteremtését.

Azért játszol, mert rosszkedvű vagy gondterhelt vagy, és a játék segít elterelni a gondolataidat a problémáidról.

Azért játszol, hogy visszanyerd a pénzt, amit korábban már elveszítettél.

Titkolózol vagy hazudsz az ismerőseidnek, családodnak arról, hogy játszol-e, vagy hogy mennyit játszol, esetleg arról, hogy milyen tartozásaid vannak.

Problémáid vannak a munkád és mindennapi feladataid ellátásában, valamint kapcsolataidban és családodban konfliktusok alakulnak ki a játék miatt.

Pénzt kérsz kölcsön annak érdekében, hogy játszani tudj vagy fizetni tudd a tartozásaidat.

Vissza

Teszteld magad!

Az alábbi kérdőív segítségével megtudhatod, hogy saját életmódod alapján hányadán állsz a szerencsejátékkal, mennyire vagy veszélyeztetett szerencsejáték-függőség szempontjából.

Nem létezik általános és mindenkire érvényes szabály, hiszen mindannyian más körülmények között és különbözően élünk.

A teszt kitöltése anonim, mindössze pár percet vesz igénybe, eredményeit pedig nem tárolja a nemzeti lottótársaság.

Önteszt

1
2
3
4
5
6
7
8
9

Jelöld, hogy milyen gyakran fordultak elő veled az alábbiak az elmúlt 12 hónap során! (minden kérdésnél látszik!)

Hova fordulhatok segítségért?

Szakemberhez fordulnál?

Szakértő válaszol

Az alábbi üzenetküldő felületen a kifejezetten a szerencsejáték használati zavarokkal kapcsolatos tanácsadásra kiképzett szakértőkkel léphetsz kapcsolatba. Írj bátran!

Szerencsejátékos Segélytelefon

Ingyenes segítségnyújtás a szerencsejáték-problémával küzdők és hozzátartozóik számára.

A nemzeti lottótársaság felelős játékszervezői tevékenysége, illetve „Maradjon játék!” ernyőprogramja keretében a Pro Psychologia Alapítvánnyal és az ELTE PPK Pszichológiai Intézetével együttműködve létrehozott egy olyan szolgáltatást, amely a szerencsejátékkal összefüggő problémákban érintett személyek számára nyújt telefonos, email-es és online segítséget.

Csoportos támogatásra vágysz?

Információs Pontok

Az Információs Pontok feladata, hogy a szerencsejáték- függőségben érintettek és hozzátartozóik részére segítséget nyújtson a problémás helyzetek kezelésére, melyet egyéni és terápiás csoportfoglalkozások keretében is segítenek.

Budapest, Debrecen, Miskolc, Kaposvár, Orosháza, Sopron, Szolnok

További információ

Gamblers Anonymous

Az Anonim Szerencsejátékosok (Gamblers Anonymous, GA) a szerencsejáték-függők önsegítő csoportja. A GA önsegítő csoportokban a játékkal felhagyni kívánó játékosok segítik, támogatják egymást abban, hogy tartani tudják a játékkal kapcsolatos absztinenciájukat. A GA csoportok nagyon fontos szerepet tölthetnek be a szerencsejáték-függők felépülésében, kiegészíthetik a szakemberi segítséget, de sokszor attól függetlenül is hatásosak lehetnek. Ma Magyarország több nagyvárosában is működnek GA csoportok.

ga-megkereses@googlegroups.com

További információ

Önkorlátozási lehetőségek

Felelős játékszervezőként a Szerencsejáték Zrt. lehetőséget biztosít a https://bet.szerencsejatek.hu/ és https://www.tippmixpro.hu/ oldalon, továbbá Játékoskártyával rendelkező, regisztrált játékosai számára önkorlátozási eszközök igénybevételére. Az önkorlátozás beállításával ugyanis elkerülhető a túlzásba vitt szerencsejáték.

A megfelelő játék-tudatossággal rendelkező játékos felelősen képes felmérni, hogy mennyit költhet, illetve mennyi időt fordíthat szerencsejátékra, tisztában van azzal, hogy a játékban a nyerés vagy vesztés túlnyomórészt a véletlen műve és azzal is, hogy a játékban nem létezik biztos szisztéma.

A választható önkorlátozási eszközök széles köre segíthet neked a megfelelő játéktudatosság kialakításában, melyeket a saját határaid és játékszokásaid figyelembevételével magadra vonatkozóan tudsz beállítani. Az önkorlátozási eszközök alkalmazásával játékodat a saját igényeid és határaid szerint magad is tudod szabályozni.

Önkorlátozási lehetőségek beállítása

Figyelmeztetések

Eltöltött idő / Belépés óta eltelt idő – […] perc után

Elköltött összeg / Belépés óta elköltött összeg – […] Ft után

Pénzügyi korlátozási lehetőségek

https://www.tippmixpro.hu/ oldalon:

  • A veszteség korlátozása napi / heti / havi limit
  • A fogadásra fordítható összeg korlátozása napi / heti / havi limit
  • A belső egyenlegre történő feltöltés korlátozása napi / heti / havi limit

https://bet.szerencsejatek.hu/ oldalon:

  • napi / heti / havi költési limit játékonként (Puttó esetében veszteség limit is)
  • napi / heti / havi feltöltési limit

Beállíthatod a veszteség, a fogadásra fordított összeg és a belső egyenlegre való feltöltés összegét (feltöltési limit), egy nap, egy hét és egy hónap időtartamra vonatkozóan. A korlátozás folyamatos, mindaddig fennáll, amíg a „Limit törlése” gomb segítségével nem kezdeményezed a beállított korlátozás megszüntetését. A „Limit törlése” gomb megnyomását követően a rendszer az oldalon szerepeltetni fogja azt a dátumot és időpontot, amikor a korlátozás megszűnik. Fontos, hogy a „Limit törlése” gombot csak egyszer nyomd meg, mert a rendszer az utolsó törlési kérelemtől kezdve számítja a korlátozás lejártát! A beállított önkorlátozások módosíthatóak. Az aktuálisnál szigorúbb beállítások azonnal életbe lépnek. A limitek enyhítésére, feloldására olyan időtartam elteltével van legkorábban lehetőség, amely időintervallumra vonatkozik.

Önkizárás

  • […] nap /hét /hónap időtartamra
  • […ettől] időponttól […eddig] időpontig
  • véglegesen

Amennyiben az önkizárás mellett döntesz, a korlátozás általad megadott időtartama alatt nincs lehetőséged fogadni azon az oldalon, amelyen az önkizárást beállítottad. A korlátozás alatt a belső egyenleg feltöltésére nincs lehetőség, viszont a nyeremény felvételét változatlan feltételekkel kezdeményezheted. A korábban befizetett, de fogadásra még fel nem használt egyenleged átutalással történő kifizetését azonban írásban kell igényelned az ugyfelszolgalat@szerencsejatek.hu e-mail címen.

Felelős játék

Játssz felelősen!

A játék az egyik legfontosabb örömforrás, mely szórakoztat és izgalmat visz az életünkbe, a játék szeretete pedig többnyire a gyermekkortól kezdve egész életen át elkísér minket. A kockáztatás izgalma, a kisebb-nagyobb vagy éppen mesés nyeremények ígérete sokak számára a játékok egyik legkedveltebb, tartalmas élményt nyújtó formájává teszi a szerencsejátékot, hiszen némi ráfordítással jelentősebb összegű nyereményre is szert tehetünk.

Az alkalmi vagy rendszeres szerencsejáték a kiegyensúlyozott, egészséges élet részeként természetes lelki szükségletet elégíthet ki, amennyiben mértéktartóan, néhány egyszerű alapszabályt betartva hódolunk neki (lásd a 13+1 tanács a felelős játékért menüpontot).

Milyen a felelős játékos?

A felelős játék azt jelenti, hogy tudatosak maradunk a játék kockázatait illetően, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezeket a kockázatokat csökkentsük, minimalizáljuk. A felelős játékos:

  • a kikapcsolódás, a szórakozás miatt játszik
  • tudatában van a játékkal kapcsolatos kockázatoknak, csakúgy, mint a vesztés lehetőségének, mértékének, valószínűségének
  • tudja azt, hogy a játék kimenete túlnyomórészt vagy teljes egészében a véletlenen múlik és nem létezik biztos stratégia a nyerésre
  • mindvégig kontrollt gyakorol a játéka fölött, azaz nem játszik többet, nem kockáztat több pénzt, mint amennyit eltervezett, s amennyit megengedhet magának
  • játéka mindig egyensúlyban van az egyéb tevékenységekkel és feladatokkal, azaz nem veszélyeztetheti más fontos tevékenységek (munka, tanulás, kikapcsolódás) elvégzését vagy a játékos kapcsolatait
  • nem okoz problémát vagy ártalmat sem a saját maga, sem környezete, hozzátartozói, vagy bárki más számára.

Gyakori kérdések a
játékszenvedélyről

Az alábbiakban a szerencsejáték-használati zavarral kapcsolatban felmerülő legjellemzőbb témákat járjuk körbe röviden. Ha van olyan kérdésed, amelyre itt nem találtál választ, fordulj szakértőhöz.

A szerencsejáték alapvetően a szórakozás, a kikapcsolódás egy módja. Mikortól beszélhetünk függőségről vagy betegségről?

Betegségről akkor beszélünk, ha a személy élete, mindennapjai jelentős mértékben károsodnak az adott problémás viselkedés miatt. A tudatos és felelős szerencsejáték a játékélmény révén még hozzá is járulhat az egészséges kikapcsolódáshoz, valódi szórakoztató élményt teremtve. Segíthet levezetni a stresszt, megélni a versengés izgalmát és örömét, ezért lehet egy kedvelt, alkalmi szórakozási forma. Amikor azonban sérül, meggyengül a játék feletti kontroll, más hétköznapi, életviteli tevékenységek háttérbe szorulnak a játék miatt, sérülnek a személyes kapcsolatok, akkor problémás szerencsejáték használatról vagy szerencsejáték használati zavarról, tulajdonképp függőségről beszélünk. A játék feletti kontrollvesztés következménye ilyenkor, hogy a játékosnak anyagi nehézségei támadnak, elhanyagolhatja a munkáját vagy a tanulmányait, családját, párkapcsolatát. Általános velejárója, hogy ilyenkor a problémás játékosnak a napi- és egyéb tevékenységekben kevesebb öröme telik, ezek háttérbe szorulnak. Ebben az esetben egyértelműen betegségről beszélünk.

Mitől lesz valaki szerencsejáték-függő?

A szerencsejáték-függőség kialakulásához biológiai, pszichológiai és társas-társadalmi-kulturális okok egyaránt hozzájárulnak. A kutatások egyértelműen igazolták, hogy bizonyos genetikai tényezők fokozott kockázatot jelentenek az addikciós zavarok (azaz függőségi zavarok), s köztük a szerencsejáték-függőség kialakulásában. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezen tényezők egyike sem meghatározó, azaz nincs olyan genetikai faktor, amely biztosan szerencsejáték problémához vagy bármilyen más addikcióhoz vezetne, csupán a sérülékenység, a kockázat nagyobb azoknál, akik ilyen génvariációkat hordoznak. (Meg kell jegyezni, hogy az állítás fordítva is igaz, azaz olyan genetikai tényező sincs, amelyik biztosan kizárná a szerencsejáték-probléma vagy bármilyen más addikciós zavar kialakulását.)

Azért sem lehet a géneknek döntő szerepük, hiszen ezek hatását a fejlődés, a nevelés, a környezeti hatások a legkisebb kortól módosítják, alakítják. Ily módon a kialakuló személyiségnek meghatározó szerepe van a viselkedés alakításában. Az is jól látható, hogy bizonyos személyiségjegyek valószínűbbé teszik a kockázatosabb viselkedések keresését, s ezek között az akár függőséget is okozó magatartások preferálását. Így például az impulzívabb személyek esetében magasabb a szerencsejáték-probléma megjelenésének a kockázata, tekintve, hogy ők azok, akik hajlamosabbak előbb cselekedni, mint gondolkodni, nem mérlegelik a cselekedeteik a következményeit, különösen nem a hosszú távú következményeket. Az izgalmas élmények keresői szintén nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint azok, akik jobban tűrik az unalmasabb helyzeteket. A személyiségjellemzőkön túl a társas környezet is meghatározó lehet, akár a szülői minta, akár a baráti kör alakulása szerepet játszhat a szerencsejátékok kipróbálásában, s a rendszeressé váló használatban is. Előfordulhat az is, hogy valamilyen egyéb probléma, hangulati zavar, szorongás vagy egy párkapcsolati probléma jelent egyfajta kiindulási alapot, s ezen problémák „kezelése” vagy „kompenzálása” hátterében jelenik meg a szerencsejáték használat zavara.

A szerencsejáték-függőség betegség vagy rossz szokás?

Egyértelműen betegség. Először 1980-ban került be a szerencsejáték-függőség, mint önálló betegség az Amerikai Pszichiátriai Társaság azon kézikönyvébe, amely az egyes mentális és viselkedési zavarokat írta le (ez „A mentális zavarok statisztikai és diagnosztikus kézikönyve”, rövid nevén DSM-III). Azóta, bár az elnevezés és kisebb mértékben a diagnosztikus kritériumok is változtak, a szerencsejáték-függőség hivatalos, diagnosztizálható betegségnek számít. A DSM-III-ban kóros (patológiás) játékszenvedély néven szerepelt a szerencsejáték-függőség, s a diagnózis elsősorban a kontrollvesztés megállapításán alapult. Ekkor még nem a függőségek között osztályozták a jelenséget (oda csak a pszichoaktív szerekkel kapcsolatos függőségek kerülhettek be), hanem úgynevezett impulzuskontroll-zavarként, utalva arra, hogy a fő tünet, hogy a személy nem tud ellenállni annak a késztetésnek, hogy játsszon. Ma már, 2013 óta a függőségek között osztályozzák a jelenséget, a hivatalos neve pedig szerencsejáték használati zavar (vagy szerencsejáték zavar) (az angol név a Gambling Disorder).

Miért szerencsejáték használati zavar és miért nem szerencsejáték-függőség?

A szerencsejáték használati zavar elnevezés arra utal, hogy akkor beszélhetünk betegségről, ha a játéktevékenység olyan mértékűvé és jellegűvé válik, hogy az problémát okoz a személy viselkedésében. A zavar kifejezés a függőséggel szemben egyrészt arra utal, hogy a szerencsejáték nem szükségszerűen problémás viselkedés, hanem lehet rendezett, problémamentes viselkedés is, de szenvedhet zavart is. Másrészt pedig arra is utal, hogy nem egy minden vagy semmi típusú döntésről van szó, nincs éles határ a betegség és a nem betegség között. Ellenkezőleg, adott egy viselkedés, amelyet lehet teljesen problémamentesen is végezni, de előfordulhatnak – különböző mértékű – problémák. A problémák mértékéhez a tünetek súlyosságát, számát figyelembe véve a diagnózis során meg is különböztetnek enyhe, közepes súlyosságú és súlyos zavart.

Melyek a szerencsejáték használati zavar tünetei?

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott DSM-5 (a kézikönyv hivatalos neve: A mentális zavarok statisztikai és diagnosztikus kézikönyve) legújabb kiadása 2013 májusában jelent meg. A könyv a szerencsejáték használati zavart az egyéb (azaz nem a kémiai szerekhez kapcsolódó) addikciós zavarok között tárgyalja és kilenc lehetséges tünetet sorol fel, amelyek közül 4-5 tünet teljesülése a megelőző egy év során enyhe mértékű, 6-7 tünet teljesülése közepes mértékű, míg 8 vagy 9 tünet teljesülése súlyos mértékű szerencsejáték használati zavart feltételez. Nem kell tehát valamennyi tünetnek teljesülni, már 4 tünet is enyhe mértékű zavart feltételez, sőt 1-2 tünet megjelenése is azt jelzi, hogy a személy érzékeny a probléma irányába és az átlagosnál nagyobb kockázatnak van kitéve.

A tünetek az alábbiak:

  • A kívánt izgalom eléréséhez egyre nagyobb pénzbeli tétekkel szükséges játszani.
  • A személy nyugtalan vagy ingerlékeny, ha megpróbálja csökkenteni vagy abbahagyni a szerencsejátékot.
  • A személy ismételten sikertelen próbálkozásokat tesz a szerencsejáték kontrollálására, visszaszorítására vagy abbahagyására.
  • Gyakran minden gondolatát a szerencsejáték tölti ki (pl. a korábbi szerencsejátékkal kapcsolatos élmények ismételt átélésével, a következő kockáztatás tervezésével kapcsolatos tartósan fennálló gondolatok vagy a szerencsejátékhoz szükséges pénz megszerzésén való gondolkodás).
  • Gyakran játszik szerencsejátékot, ha rosszul érzi magát (pl. tehetetlennek érzi magát, bűntudata van, szorong vagy depressziós).
  • Ha a szerencsejátékon pénzt veszít, gyakran másnap visszatér, hogy egyenlítsen („üldözi” a veszteségeit).
  • A szerencsejáték mértékének elkendőzése érdekében hazudik.
  • A szerencsejáték következtében fontos kapcsolatot, munkát vagy tanulási vagy karrierlehetőséget kockáztatott vagy veszített el.
  • Másokra támaszkodik, hogy pénzt szerezzen a szerencsejáték következtében előállt kilátástalan pénzügyi helyzete megoldására

Meg lehet egyáltalán gyógyulni a szerencsejáték-függőségből?

A válasz egyrészt egyszerű: igen. A gyógyulás a legtöbb esetben hosszú, visszaesésekkel megszakított, rengeteg türelmet és kitartást igénylő folyamat, amelyben a javulás és a remény pillanatai mellett gyakoriak a megcsúszások, visszaesések, amelyeket csalódottság, kétségbeesés, kiábrándultság kísérhet. Sajnos, az a ritkább, hogy a kezelés megkezdése után valaki gyorsan és egyenes úton felépül, sokkal gyakoribb, hogy visszaesések, mélypontok, majd újabb és újabb kísérletek történnek, amelyek egyaránt próbára teszik a szenvedélybeteget magát, de családja, környezete türelmét, erőfeszítéseit és kitartását is. Ezek a kísérletek azonban mind előre lépést jelenthetnek, hosszabb vagy rövidebb absztinenciához, játékmentes időszakhoz vezethetnek és teljes felépüléshez is. Nincsen sajnos egyértelmű és biztos recept, de számos hatékony kezelési mód, terápiás lehetőség létezik, kezdve a gyógyszeres lehetőségektől, a pszichoterápiás kezeléseken át a sorstárs vagy önsegítő csoportokig. Maga a gyógyulás éppúgy egy folyamat eredménye, mint a betegség kialakulása, amely folyamat több szakaszból áll, állhat. Mindenekelőtt fel kell ismerni a probléma, a betegség tényét, ami többnyire korántsem egyszerű történés. A szenvedélybeteg általában évekig tagadja, maga előtt sem ismeri fel a problémája súlyát. Nem arról van szó, hogy hazudik, sokkal inkább arról, hogy olyan gondolkodásbeli „hibákkal”, „torzításokkal” él, amelyek „lehetővé teszik” a számára, hogy ne kelljen, bizonyos értelemben „ne tudjon” szembenézni a valóságos problémákkal. Ilyen módon nem látja például reálisan a veszteségeket és hajlamos olyan racionálisnak tűnő magyarázatokkal élni, amelyek „megnyugtatják” őt, hogy ha vannak is problémák, ezek kézben tarthatók, hamarosan elmúlnak, „csak átmeneti zavar van”. A probléma felismerése, majd elismerése tehát az első és egyben nagyon alapvető lépés a gyógyulás útján. Ez a belépő a segítségkéréshez, márpedig minden terápia kötelező kívánalma az önkéntesség, a belső motiváció valamilyen fokú jelenléte. Nem kell itt teljes elszántság és elhatározás, de valamennyi problémafelismerés és változtatni vágyás szükséges az induláshoz. Ez a motiváció aztán fokozható, növelhető, s elvezethet a döntésig, hogy a szenvedélybeteg szakítani akar a szenvedélybetegségével. Ez tehát egy következő lépcső már, amelyet egy hosszú ambivalens időszak előzhet meg, amelyben a függő személy már látja a problémát vagy legalábbis annak következményeit, de nem tud, nem akar még lemondani a szenvedélyének előnyeiről. A döntést követően megnyílhat az út a legkülönbözőbb terápiák előtt, de tudnunk kell, hogy a gyors és sima leszokás inkább a legritkább kivétel az addikciós zavarok esetében, mintsem a gyakori rutin. Inkább a megcsúszások, visszaesések jellemzőek, de tudnunk kell azt is, hogy ez a folyamat része.

Azt mondják, hogy genetikai okai vannak a szerencsejáték-függőségnek. Ha ez igaz, akkor gyógyítani sem lehet?

A genetikai tényezők soha nem „minden vagy semmi” alapon működnek. Az, hogy a szerencsejáték-függőség kialakulásának van egy genetikai összetevője is, pusztán azt jelenti, hogy vannak olyan genetikai variációk, amelyek megléte esetén nagyobb a kockázata annak, hogy valaki függővé váljon. Sérülékenységről, kockázatról beszélhetünk tehát a genetikai tényezők tekintetében, de arról semmiképp, hogy valamilyen genetikai tényező meghatározóan vezetne a függőséghez. Ez még általánosabban is igaz, semmilyen egyéb függőséget vagy mentális zavart nem válthat ki önmagában valamilyen genetikai tényező; mindig csak megnövekedett kockázatot, egyfajta sérülékenységet jelenthetnek ezek az örökségek. Ezeket az összetett betegségeket ugyanis több tucat, sőt többnyire száznál is több genetikai tényező befolyásolja, amelyek ráadásul a környezeti hatásokkal kölcsönhatásban hatnak, s nem önmagukban. A szerencsejáték-függőség, ha nehezen is, de gyógyítható, s ezen természetesen nem változtat az, hogy a kialakulásához akár genetikai tényezők is hozzájárulhatnak. Sőt, ezeknek a tényezőknek a megismerése még segítségünkre is lehet a megfelelő gyógymódok kialakításában, a megfelelő gyógyszerek kialakításában, azonosításában.

Van-e gyógyszeres segítség a szerencsejáték-függők számára?

A szerencsejáték-függőség hátterében bizonyos központi idegrendszeri működészavarok is kimutathatók, s ezzel összhangban vannak olyan gyógyszeres (farmakoterápiás) kezelések is, amelyek ezen agyi problémákat próbálják orvosolni, s ilyen módon sikeresek lehetnek a függőség kezelésében. Sok esetben azonban úgy tűnik, hogy nem is csupán a szerencsejáték-függőség az, ami gyógyszeres segítséget igényel, hanem olyan a szerencsejáték használati zavarral együtt járó problémák, mint a szorongásos vagy depressziós tünetek kezelése. Sokszor, ezeknek a társuló tüneteknek az enyhítése is segít közvetve abban, hogy javuljon a szerencsejáték probléma. A gyógyszeres segítség kérése, akár közvetlenül a függőségi problémára, akár a társuló zavarokra irányul, mindenképp indokolt a szerencsejáték-függőség kezelésekor. Erről azonban feltétlenül pszichiáter, addiktológus szakorvossal kell konzultálni. A gyógyszeres segítség mellett azonban szinte minden esetben szükség van pszichoterápiás segítségre és/vagy önsegítő csoportban való részvételre is a gyógyulás érdekében.

Kik azok a Névtelen Szerencsejátékosok?

Az Anonim Szerencsejátékosok (Gamblers Anonymous, GA) a szerencsejáték-függők önsegítő csoportja. Ahogy ők maguk fogalmaznak „olyan férfiak és nők közössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és azon reményüket, hogy megoldhatják közös problémájukat és segíthetnek másoknak is felépülni a játékproblémából.” A kezdeményezés az Anonim Alkoholisták (Alcoholic Anonymous, AA), illetve a Névtelen Drogfüggők (Narcotic Anonymous, NA) csoportok mintájára alakult ki. A tagság egyetlen lényegi feltétele a játékkal való felhagyás. A GA csoportok önsegítő csoportok tehát a játékkal felhagyni kívánó játékosok segítik, támogatják egymást abban, hogy tartani tudják a játékkal kapcsolatos absztinenciájukat. A GA csoportok nagyon fontos szerepet tölthetnek be a szerencsejáték-függők felépülésében, kiegészíthetik a szakemberi segítséget, de sokszor attól függetlenül is hatásosak lehetnek. Ma Magyarország több nagyvárosában is működnek GA csoportok. Az Anonim Szerencsejátékosokról bővebb információ itt érhető el: http://www.gamblersanonymous.hu

Pszichológushoz, pszichiáterhez vagy más szakemberhez forduljak?

A szerencsejátékkal kapcsolatos problémákkal addiktológiai, pszichiátriai vagy pszichológiai szakrendeléseken vagy osztályokon, esetleg drogambulanciákon, illetve 18 éves korig a serdülők ellátását biztosító hasonló intézményekben, esetleg a nevelési tanácsadókban lehet jelentkezni. Nagyon változó lehet azonban, hogy az egyes intézményekben mennyire specializálódtak erre a problémára, így fontos előzetesen érdeklődni, tájékozódni. Pszichológushoz, pszichiáterhez egyaránt lehet fordulni segítségért. A pszichológusok pszichoterápiás úton segítenek az egyes zavarok megoldásában, míg a pszichiáter gyógyszeres terápiát is alkalmazhat (de nem feltétlenül alkalmaz minden esetben) és azt kiegészítheti pszichoterápiás beavatkozással. Az alapvető különbség, hogy a pszichológus maga nem írhat fel gyógyszert, azonban, amennyiben szükségesnek látja gyógyszer adását, akkor javasolni fogja a pszichiátriai konzultációt vagy bevon pszichiáter kollégát a kezelésbe.

A kóros játékszenvedéllyel élő felnőttek részére pszichiátriai ellátást biztosító egyes szolgáltatók listája itt érhető el:

https://sztfh.hu/downloads/szerencsejatek/jatekosvedelem/pszichiatriai_ellatast_biztosito_szolgaltatok_lista.pdf

Sokféle terápiáról hallani. Melyik a leghatékonyabb, legsikeresebb?

A terápia mindig egyedi, ezért arról lehet beszélni, hogy egy adott személy számára mi az, ami hozzá és a problémáihoz leginkább illeszkedő megoldás. Van, aki inkább a professzionális, pszichológusi, orvosi segítség iránt nyitottabb, míg mások inkább bevonhatók valamilyen önsegítő csoportba. Ha valakinek a családja is bevonható, akkor kifejezetten érdemes a családterápia irányába gondolkozni, de az is előfordul, hogy ez különböző adottságok vagy egyes családtagok elzárkózása miatt nem lehetséges. A probléma különböző fázisaiban könnyen lehet, hogy eltérő segítségre van szüksége a szenvedélybetegnek, mint ahogyan az is, hogy a különböző megközelítések kombinációja a hatásos. Mindenképp érdemes a szakemberekkel konzultálni, kikérni véleményüket, hiszen ők tapasztalataik alapján tudnak tanácsot adni abban, milyen irányba érdemes elindulni.

Önteszt