A sorsjegykaparás a gyerekeknek is belefér, nemde?

A szerencsejátékozás mondhatni legjátékosabb formája a sorsjegyezés; a szimbólumok, a színes, kreatív dizájnok kétségkívül izgalmasabbak, mint a fehér alapon piros számok, amiket lottózásnál ikszelgetünk. Ez azonban nem jelenti, hogy gyerekeknek szólnának, sőt: épp emiatt is különösen fontos, hogy a szülők ne vonják bele a kaparásba gyermekeiket.

Előző blogposztomban a számsorsjáték veszélyéről ejtettem néhány szót, de nemcsak a lottózás kockázatos, sőt: a sorsjegykaparás játékos mivolta miatt még csábítóbb lehet a gyermekek számára. Egy ismerősöm, Lilla mesélte, hogy amikor lánya, Anna még kicsi volt, sokszor kapartak együtt sorsjegyet – egyet a szülő, egyet a gyermek. Nagyon élvezte a kaparás folyamatát, az azonos szimbólumok keresését, az izgalmat, amit a mezők felfedése nyújtott – mind tudjuk, milyen ez, mindannyian örömmel figyeljük, van-e, teszem azt, három kalap a kaparófelületek alatt, egyeznek-e számok, tényleg megtaláljuk-e azt a szimbólumot, ami a 100 milliós nyeremény megszerzéséhez kell.

Ha a kislány nyert, megkapta a nyereményt zsebpénzként, és elkölthette, amire csak szerette volna – cukorkára, chipsre, vagy újabb sorsjegyre. Ha elmentek egy lottózó előtt, könnyes szemekkel kérte, hogy menjenek be és vegyenek sorsjegyet – ekkor Lilla megijedt, érezte, hogy Anna még túl kicsi ahhoz, hogy értse, milyen kockázatot jelent a kaparás. Végül a sorsjegyeket a matricás albumok váltották ki náluk, melyeknél a csomagok kibontása ugyanúgy misztikus volt, mint a kaparás, mégsem kellett attól tartaniuk, hogy Anna a pénz értékét nem fogja tudni helyén kezelni. A matricagyűjtögetés és -ragasztgatás még jobb családi program lett.

Most, hogy ezeket a sorokat leírtam, kiáltást hallottam a szomszéd szobából. Nem a hirtelen megvilágosodás hangja volt ez, csupán egy gól miatt felszakadó öröm a férjem és a fiam részéről, akik együtt izgulják végig a focimeccseket – és erről eszembe jutott még egy sztori.

Fiam, a most 16 éves Balázs mesélte, hogy az osztálytársai közül sokan szeretnek focimeccsekre fogadni, akár teljes heti zsebpénzüket is felrakják, de nagyon ritkán fordul elő, hogy nyernek. A fogadás izgalma hajtja őket, az érzés, hogy "már majdnem megvolt", csak egy meccsen úszott el a nagy nyeremény, és úgy érzik, lendületben vannak. Mindeközben nem mérik fel a pénz értékét, hiszen tudják, szüleik feltétel nélkül gondoskodnak róluk.

Balázs nem vesz részt a játékban – bár szeretett volna, ezt előbb nekünk jelezte, hosszasan beszélgettünk arról, hogy azt a pénzt, amit fogadásra költene, hogyan tudja jobban használni, hogyan tud ennek segítségével még jobban szenvedélyének, a futballnak hódolni, miközben nem vállal nagy anyagi kockázatot. Édesapja (aki egyébként a haverjaival olykor-olykor szintén fogad, de ő tudja, hol érdemes határt húzni) elmesélte neki, mennyi különleges élményben volt része a meccseken. Már most gyűjt, hogy 18 éves kora után élőben láthassa kedvenc csapatát, a Manchester Cityt az Etihad stadionban (annak ellenére is, hogy Szoboszlai Dominik és a Liverpool pont nemrég intézte el őket, de erről persze nem beszélünk). Ahogy a hasonló esetekben általában, úgy itt sem a tiltás volt a megoldás, hanem a nyitott párbeszéd – így, hogy Balázs tudta, velünk megbeszélheti ezt a kérdést, tudtunk neki vonzóbb alternatívát mutatni.

A sorsjegykaparás és a sportfogadás egyaránt szórakoztató időtöltést jelentenek, de úgy az igazi, ha ezek megmaradnak a 18 éven felüliek elfoglaltságainak. Ne feledjük, a gyermekek nehezebben tudnak határokat húzni, és ha valódi pénz forog kockán, az már végképp nem játék. Hogy hogyan tehetnek a szülők a túl korai szerencsejátékozás, illetve az ennek nyomán esetlegesen kialakuló függőség megakadályozásában, abban a https://www.maradjonjatek.hu oldalon található tartalmak segítenek.