Dr. Kincses Orsolya, felelős játékszervezési szakértő vagyok, több mint 20 éve foglalkozom a szerencsejátékok gyermekekre és felnőttekre gyakorolt hatásaival. A környezetemben az évek során gyakran láttam példákat olyan esetekre, amikor a túlzásba vitt vagy gyermekek bevonásával végzett szerencsejátékozásnak súlyos negatív hatása volt emberek életére. Munkám során igyekszem segíteni az ilyen helyzetek elkerülésében – ezért indítottam ezt a blogot is.
A játék határai, avagy hogyan ne veszítsd el a fejed (és a pénzedet)!
A szerencsejáték izgalmas kikapcsolódás. Egy-két lottószelvény? Még belefér. Egy-egy kaparós? Hát miért ne? Hiszen kell egy kis izgalom a néha unalmas hétköznapokban is. Ott ülünk a kanapén, szorongatjuk a kezünkben és máris érkezik a várakozás feszültsége. A ’mi lenne, ha ....’ forgatókönyvek tömkelege játszódik le ilyenkor a fejünkben. Kár lenne tagadni, hogy a lelkünk mélyén mindannyiunkban ott lapul a nyeremény vagy egy jobb élet iránti vágy, elképzeljük magunkat ahogy az idei nyáron koktélt szürcsölgetünk a pálmafák alatt, esetleg egy új kocsiban suhanunk. De aztán az eredményt látva szembesülünk vele, hogy a koktél valójában csak langyos málnaszörp, a pálmafás tengerparti homok meg a nappalink szőnyege.

Van egy jó barátom, aki időnként nem tud ellenállni a kaparós sorsjegyek csábításának. Azt mondja olyan érzés, mintha hívogatnák: „Gyere, kaparj le és segítek megváltoztatni az életed.” Kezében a sorsjeggyel izgatottan leül a kanapéra, előkapja a szerencsehozó érmét és indul a kaparás, serceg a papír. Két szimbólum stimmelt, a harmadiknál pedig semmi. Egy pillanatra megáll a levegő és megszólal egy ördögi hang a válla felett: „Na jó, és mi van, ha a következő lesz a nyerő? Hát mi lenne ...”
Ha nem figyelünk magunkra, a szerencsejáték olyanná válhat, mint amikor valaki egyre több cukrot tesz a kávéjába. Eleinte megédesíti, minden korty kellemes és bizsergető, de ahogy egyre több kerül a csészébe, már túlcsordul. Csakhogy amit túlcsordítunk, azt már nem lehet visszavenni, elfolyik, kárba vész.
De mi van akkor, ha sokszor nem is a szerencsénk hagy el, hanem mi hagyjuk el a józan eszünket?
Tudjuk, hogy nincs tuti nyerő stratégia, a szerencsejátékban a véletlené a főszerep. Ezért nem csak a játék szabályait kell ismernünk, hanem saját határainkat is tiszteletben kell tartanunk.
Ahogy nem engedjük meg, hogy a gyerek minden este csokoládét vacsorázzon, ugyanúgy nem szabad engednünk, hogy mi magunk nap mint nap kockáztassunk, pláne nem korlátok nélkül. Fontos, hogy előre átgondoljuk, mennyi pénzt tudunk biztonsággal játékra fordítani anélkül, hogy fel kellene törnünk még a malacperselyt is.
Nem csak a pénzügyi helyzetünk árulkodhat arról, hogy túl messzire mentünk a szerencsejátékozásban. Az is egy jel, ha játék nélkül olyan nyugtalanok, morcosak és nyűgösek leszünk, mint amikor kávé nélkül indul a napunk, vagy azon kapjuk magunkat, hogy a gondolataink szinte csak e körül forognak. Úgy érezzük már csak ez ad reményt, nyugalmat számunkra. De ez csalóka, ugyanis ilyenkor sok esetben tulajdonképpen már a veszteséget hajszoljuk, mert kiapadtak a forrásaink.
A fenti jelek mind olyanok, mint a csengő. Ha „megszólal” ideje felkapni a fejünket, mert korántsem biztos, hogy a jackpot miatt csilingel.
A szerencsejáték kellemes kikapcsolódás lehet, ha nem célt, hanem élményt keresünk benne. Ha egy baráti társaságban hagyománnyá válik, hogy városlátogatások alkalmával együtt betérnek egy útba eső lottózóba szerencsét próbálni, az például élmény és nem cél.
A játék önmagában nem ellenség csak tudnunk kell, mikor van itt az ideje megállni. Játszani lehet örömmel, kíváncsisággal, de nem sodródva, hanem tudatosan, saját magunk által kijelölt határok mentén. A valódi szabadság abban rejlik, hogy nem a játék uralja el a napunkat, csak színt visz bele és mi döntjük el meddig.